ISTEN HOZTA

Építeni az Egyházat (Costruire la Chiesa)Alapítvány ILLÉS HAJLÉK lelkigyakorlatos Házának honlapján!

Imáiba ajánljuk ezt a szolgálatot. Hálásan vesszük, ha ismeretségei alapján segít közvetíteni ezt a felépülési lehetőséget a gyakran rejtőzködő érintettek felé. 

ILLÉS HAJLÉK
ILLÉS HAJLÉK
ILLÉS HAJLÉK
ILLÉS HAJLÉK
ILLÉS HAJLÉK
ILLÉS HAJLÉK
ILLÉS HAJLÉK
ILLÉS HAJLÉK
ILLÉS HAJLÉK
ILLÉS HAJLÉK
ILLÉS HAJLÉK
ILLÉS HAJLÉK

Információ

A szolgálat neve: 

Illés Hajlék az ép szenvedélyért – Lelkigyakorlatos Ház felépülő szenvedélybetegeknek. A Hollóstető helységnév is ihlette a névválasztást, mivel Illés prófétát hollók táplálták a pusztában. Illés szenvedélyességét az Úr helyes mederbe terelte. A szenvedélybetegek szenvedélyei is eredendően jók, csak eltorzultak.

A szolgálat intézményi háttere: 

a Miskolc-diósgyőri Rk. plébánia alapítványa: „Építeni az Egyházat” (Costruire la Chiesa) Alapítvány (cím: 3535 Miskolc, Puskás Tivadar út 1.; adószám: 18438682-1-05).
Az Illés Hajlék intézmény fenntartása és működtetése: pályázatok útján, a programon résztvevő felépülők önköltségi hozzájárulásával, illetve az ügyet szívükön viselő adományozókkal együttműködve történik. 

ILLÉS HAJLÉK

Tudnivalók

2021 óta évente kétszer három-, illetve tíznapos lelkigyakorlatokat szerveztünk szenvedélybetegek számára a Betlehem Lelkigyakorlatos Házban. Ebben több segítő munkatárssal fogtunk össze, így jelenleg 12 fős a munkacsoportunk. Fontosnak láttuk e speciális lelkigyakorlatokat hosszabb időkeretben és a nővérközösségünk által fenntartott Betlehem Lelkigyakorlatos Háztól elkülönítve, ugyanakkor elérhető közelségben megszervezni.

A felépülés útján járó szenvedélybetegek spirituális megközelítésű, szociális és családsegítő lelkigondozói és mentálhigiénés megsegítése a társadalmi integrációban; a tudatmódosító szerek és technikák elhagyása után fellépő elakadások és válságok kezelése; a szenvedélybetegek egymás közötti önsegítő, missziós szolgálatának támogatása.

4 részből állólelkigyakorlat (30 napos, majd utógondozásként negyedévente egy-egy hosszú hétvége 3 alkalommal, azaz összesen 39 nap).

A Bükki Nemzeti Parkban, Bükkszentkereszt-Hollóstetőn található– jó állapotban levő, berendezett, jótevőink által megvásárolt – alkalmas ingatlan. Egyszerre 10 fős csoportot tudunk fogadni kétágyas szobákban. A természetközelség, a csendes-nyugodt, tiszta levegőjű környezet jelentős mértékben hozzájárulhat a felépülés megsegítéséhez. Az autóútról nem látszik a ház, pedig félperces séta a buszmegálló. Innen Bükkszentkereszt 4,Lillafüred 5, Miskolc 15, Répáshuta 10, Eger 35 km.

- személygépkocsival Miskolcról Lillafüreden vagy Egerből Felsőtárkányon át.
- autóbusszal Miskolc felől, a Búza téri buszpályaudvarról, a 9-es kocsiállásról (menetidő 40 perc), Hollóstetőn kell leszállni, majd gyalog félperc a hollóstetői Camping fölötti bekötőúton.
- További információk és menetrend: https://menetrendek.hu
- a vasúton érkezők Miskolcon a Tiszai Pályaudvaron szálljanak le a vonatról, és az 1-es busszal a Búza-térig vagy az 1-es és a 2-es villamossal a Szinvapark megállóig (2. megálló) utazzanak (menetidő kb. 20 perc). További információk és menetrend: https://elvira.mav-start.hu

Kétágyas szobákban összesen 10 fő fér el kényelmesen.
Minden szobában két fő számára található egy-egy teljes Biblia. 

Költségek

Költség

A Házban a házvezetőnő és a gondnok alkalmazásával szállást és teljes ellátást (3-szori étkezés: reggeli, ebéd, vacsora) biztosítunk a lelkigyakorlat résztvevőinek.
- A tényleges napi önköltségárunk 15.000 Ft/fő.
- A résztvevőktől kért hozzájárulás napi 10.000 Ft/fő.  
- Ha lehetősége van arra, hogy ennél többet fizessen, azzal segíti az Illés Hajlék szolgálatát, amit hálás köszönettel fogadunk.

A fizetés módja

- A jelentkezés akkor nyer végleges elfogadást, amikor a visszaigazolást elküldtük e-mailben, és az e-mail-ben  megkapott előlegszámla ellenében készpénzben vagy átutalással kifizette a hozzájárulás összegének felét.
- A program költségének másik felét a házba történt megérkezés után – végleges számla ellenében – készpénzben vagy átutalással kérjük rendezni.
- A számlát – előre jelzett igény szerint, az átutalást végző bankszámla tulajdonos nevére – tudunk adni. Számla a jelentkezési lapon megadott számlázási név és cím alapján kerül kiállításra.
- Bankkártyát és üdülési kártyát nem tudunk elfogadni. 

Hoznivaló

- Természetjáráshoz is alkalmas öltözék (Itt a hegyen általában hidegebb van az átlagosnál, így minden   évszakban szükség lehet meleg öltözékre is.)
- templomi szentmiséhez illő öltözék (a hűvösebb időre itt is számítva)
- füzet, íróeszköz
- ébresztőóra
- törölköző
- papucs vagy benti váltócipő; kápolnában (ahol a papucs használatának mellőzését kérjük) melegebb zokni.
- minden személyes holmi, amire szüksége lehet (ui. a községben csak élelmiszerbolt van). 

Illés Hajlék

Házirend

A program zavartalan kezdése céljából fontos, hogy időben érkezzen.
Kérjük, a programon az elejétől a végéig vegyen részt.
Megérkezéskor:
- Regisztrációra, rövid eligazításra, a ház bemutatására és az anyagiak rendezésére kerül sor.
- A házon belül papucs vagy szobacipő használatát kérjük a tisztaság megőrzése érdekében. A lábbeli cseréjére az előszobában van lehetőség. 

A Házban tartózkodás ideje alatt: 

- Ha szüksége lenne valamire, jelezze ezt a Házban a gondnoknak vagy a házvezetőnőnek.
- A Ház lelkigyakorlatos jellegét tiszteletben tartva, kérjük, tartson csendet a házban, a lelkigyakorlat vezetőjével egyeztetett formában.
- Szentmisék rendje a falu templomában: (általában) kedd, péntek, szombat 17 (nyári időszakban 18) és vasárnap 10 órakor.
- A Házban a vezetékes víz iható.
- Kérjük, amennyiben ételt/italt hoz magával, azt – nevével ellátva – az erre a célra kijelölt hűtőszekrényben, illetve éléskamrában tárolja, és az ebédlőben fogyassza. A Ház más területein tilos az étel- és italfogyasztás. Kérjük, hogy a teakonyhát/ebédlőt tisztán hagyja maga után.
 - Étkezések időpontjai (ha a házvezetőnő másképp nem jelzi):
 - Reggeli: 8.00 órakor
 - Ebéd: 12.30 órakor
 - Vacsora: 18.00 órakor
- A hulladékot szelektív módon gyűjtjük: vegyes, műanyag, papír (utóbbit a kályhában elégetjük), így kérjük, szíveskedjék ezt figyelembe venni minden szemét elhelyezésekor.
- Megköszönjük, ha a vízzel, villannyal takarékosan gazdálkodik.
- Lehetőség szerint mindenki a szobájához tartozó mellékhelyiséget használja!
- Ha meghibásodást tapasztal, kérjük, jelezze azt a gondnoknak.
- A lépcsőkön óvatosan közlekedjen a csúszásveszély miatt!
- Amikor elhagyja a szobáját, legyen szíves, zárja be az ablakot az időjárás változékonysága miatt!
- Kérjük, a közös terekben – használat után – rendezetten tegye vissza a helyükre a székeket, sámlikat, takarókat (pl. a kápolnában felnyitható padokba).
- Kérjük, hogy a virágokat– egyeztetés nélkül – NE locsolja.
- A Házban nyílt láng használata tilos. Gyertyagyújtásra a kápolnában van lehetőség, amennyiben biztosan ott tartózkodik, és figyel a biztonságra.
- Dohányozni a Házon belül szigorúan tilos. Dohányzásra kijelölt hely a kert végében található (csikktartó állvánnyal). 

Távozáskor:

- Szíveskedjen az ágyneműt lehúzni és a szobában hagyni!
- Kérjük, az ablakokat csukja be, és fűtésszezonban a radiátort 2-es fokozatra állítsa.
- Ügyeljen rá, hogy a szobákban található két teljes Bibliát az ágyak fölötti polcokon hagyja!

Köszönjük figyelmes együttműködését, és áldott lelkigyakorlatot kívánunk!
az Illés Hajlék munkatársai 

Illés Hajlék

Aki még nem kötelezte el magát adója 1%-ával kapcsolatban, attól örömmel fogadjuk, ha az ÉPÍTENI AZ EGYHÁZAT /COSTRUIRE LA CHIESA/ ALAPÍTVÁNY-t választja (cím: 3535 Miskolc, Puskás Tivadar út 1.; adószám: 18438682-1-05).

Adományozás

A szolgálat megsegítésére adományozás:
Az első években különösen rászorulunk az adományozók nagylelkűségére, mert a ház rezsije, a munkatársak fizetése és a nehéz anyagi helyzetben élő felépülők támogatása komoly feladatot jelent. Tudva, hogy az emberek többségének, így bizonyára Önnek is kihívás a pénzzel való gazdálkodás, és lehet, hogy ezzel együtt már támogat anyagilag másokat, mégis az Úrba vetett bizalom nyitottságával kérjük, hogy lehetősége szerint segítsen egy kis havi rendszerességű összeggel, amelyet jó szívvel tudna erre a célra szánni. Az egy összegben kapott adománynak is nagyon örülünk, de talán a rendszeres kisebb utalás még nagyobb segítséget jelentene.

Az Illés Hajlék céljaira a következő számlaszámon tudunk adományt fogadni (ráírva: „adomány”):
10700086 75861371 51200002
Kedvezményezett neve: ÉPÍTENI AZ EGYHÁZAT /COSTRUIRE LA CHIESA/ ALAPÍTVÁNY
IBAN számlaszám: HU95 10700086 75861371 51200002

Előre is hálásan köszönjük az imádságos közbenjárást és – ha megoldható – az anyagi hozzájárulást is.
Ígérjük, hogy rendszeresen imádkozunk minden Jótevőnkért,
az Illés Hajlék szolgálatának munkatársai  

KAPCSOLAT

A ház címe:

3557 Bükkszentkereszt,
072/1. hrsz.

Tulajdonos:

Építeni az Egyházat (Costruire la Chiesa) Alapítvány és id. Tardosi Gyula

Működtető:

az Illés Hajlék
munkatársai

E-mail


illeshajlek@gmail.com

© Copyright 2025 Illeshajlek.hu - All Rights Reserved